Magyar-norvég: száz éve volt az első meccs

Az első összecsapást 1912 júniusában a mai Oslóban vívták. Hengerelt a magyar csapat. A stockholmi olimpiára úton lévő magyar együttes fölényes, 6:0-ás győzelmet aratott, nem volt meglepetés a gólarány sem, akkor már Európa-szerte jegyzett játékosok szerepeltek a meggypiros mezben. Különösen kitett magáért a mesterhármast szerző Bodnár Sándor és a kor legjobb csatára, Schlosser Imre, azaz Slózi, aki akkoriban már túljárt a 25. válogatott mérkőzésén. A magyar válogatott egyébként jól szerepelt aztán a tornán: bár az angoloktól súlyos vereséget szenvedett, a Vigaszdíjat megnyerte.

1955-ben a néhány fiatal játékossal kiegészített Aranycsapat északi túrára indult. Az oslói volt az első állomás, a meccs fölényes, 5:0-s győzelmet hozott. Tichy Lajos (hasonlóan a két pécsihez, Danka Imréhez és Hegyi Sándorhoz, valamint a később edzőként a Bayern Münchennel a BEK-döntőig jutó, csepeli Csernai Pálhoz) ezen a találkozón debütált a nemzeti tizenegyben. A négy mérkőzésből álló skandináv túrát négy győzelemmel, 27:4-es gólaránnyal zárta a magyar válogatott.

1957-ben az oslói vb-selejtezőn elszenvedett vereség kis riadalmat keltett. Az 1956-os forradalom, illetve az Aranycsapat szétesése után akkor játszott először tétmérkőzést a magyar válogatott. A Faragó – Kárpáti, Mátrai, Kotász – Bundzsák, Berendy – Sándor, Hidegkuti, Tichy, Gilicz, Fenyvesi tizenegy, amelyben egyetlen újonc játszott, a szegedi Gilicz István, 2:1-re kikapott. (S az is kiolvasható az összeállításból, hogy az Aranycsapat alaptizenegyéből egyedül Hidegkuti Nándor lépett pályára.) A botlásból nem lett bukás, mert aztán a csapat megnyerte mindkét bolgárok elleni selejtezőt, s a norvégok elleni budapesti találkozót is, ezzel csoportelsőként kijutott Svédországba.

1970-ben és 1971-ben két sima Eb-selejtezőt játszottak a csapatok. Az előbbin Hoffer József szövetségi kapitány és csapata két újonccal, Müller Sándorral és a gólt is szerző Nagy Lászlóval állt fel. Hiába a 3:1-es győzelem, a gárda több bírálatot kapott, mint dicséretet. Pedig simán nyert, Bene Ferenc már a 6. percben vezetést szerzett, a 23. percben Nagy László kettőre növelte a gólok számát. A norvégok Odd Iversen, a kor legjobb ottani csatára révén szépítettek, de aztán Karlsen, a kapusuk összetörte a reményeiket öngóljával. A visszavágón már Illovszky Rudolf volt a kapitány. Jó passzban volt a csapata, a brazilok elleni, riói döntetlen után legyőzte a jugoszlávokat, a bolgárokat és a franciákat is. A norvégok elleni győzelem biztosította a magyar csapat továbbjutását az Eb legjobb nyolc válogatottja közé. Elsősorban az újpesti csatársor remekelt, Bene Ferenc, Dunai Antal és újra Bene Ferenc révén a szünetig már 3:0-ra alakult az állás. A második félidőben Szűcs Lajos állította be a végeredményt. Bene maximalizmusára jellemző volt, hogy a találkozó után nem a két gólját és a győzelmet ünnepelte, hanem azon kesergett, hogy a kiválóan védő Karlsen kivédte a tizenegyesét.

A spanyolországi Mundial előtt is azonos csoportba került a két válogatott. 1981 májusában Mészöly Kálmán csapata azzal a reménnyel vágott neki az oslói útnak, hogy visszavág az előző norvégiai vb-selejtezőn (még 1957-ben) elszenvedett vereségért. A kiegyensúlyozott csoportban egy svájci döntetlennel és a románok 1-0-s legyőzésével kezdett a magyar csapat, egy héttel ez utóbbi találkozó után következett a norvégiai mérkőzés. A házigazdák szereztek vezetést, a hollandiai légiós, Hallvar Thoresen fejes góljával. A meccset tulajdonképpen Kiss László, a Vasas középcsatára mentette meg, aki a 77. percben a rövid felső sarokba fejelte Fazekas László szöglete után a labdát, majd két perccel később észrevette, hogy Abrahamsen, a norvég kapus túlságosan kisétált a kapujából, s 17 méterről, középről átemelte fölötte a labdát a hálóba. Négy hónappal később a norvégok legyőzésével váltotta meg a jegyét a Mundialra a magyar csapat. A vendégek legjobbja, a repüléstől irtózó Tom Lund gépkocsival érkezett Budapestre, s a norvégok szempontjából jó, hogy jött, még gólt is szerzett. De ez nem sokat számított, mert a magyar válogatott Bálint és Fazekas egy-egy, valamint Kiss László két találatával négyig jutott. A győzelem tét nélkülivé tette (szerencsére) a november 18-i, angolok elleni, londoni vb-selejtezőt. Ez volt az eddigi utolsó magyar győzelem a norvégok ellen, pedig ezt követően nyolc meccset játszott a két válogatott.

Négy gól nélküli mérkőzés következett, két barátságos és két Európa-bajnoki selejtező. A székesfehérvári találkozón egyszerre mutatkozott be Disztl Péter és Disztl László – hasonlóra, arra, hogy két testvér együtt debütáljon, az előtt 1906-ban volt utoljára példa. Az 1986 őszi a magyar válogatott első mérkőzése volt a mexikói Mundial után. Komora Imre válogatottjának védelme még nagyjából emlékeztetett a Mezey-féle csapat hasonló csapatrészére, de a középpályás és a támadósorban rengeteg volt az új arc. Keller József, Kozma István, Preszeller Tamás és Kvaszta Lajos először szerepelt az A-válogatottban.

1990-ben nagyon erős norvég válogatott fogadta Eb-selejtezőn a magyarokat Bergenben. Thorstvedt, Bratseth, Jahn Ivar „Mini” Jakobsen és Fjörtoft alkotta a csapatuk gerincét. A gól nélküli döntetlen nem számított rossz eredménynek a magyarok számára. 1991-ben Szombathelyen fogadta a norvég válogatottat a magyar csapat. Ez a mérkőzés is 0-0-ra végződött, miként a két válogatott előző három egymás elleni találkozója sem hozott gólt. A norvégok harmadikok, a magyarok negyedikek lettek a szovjetek és az olaszok mögött az Eb-csoportban. Az akkor a Haladás színeiben szereplő Illés Béla ezen a találkozón mutatkozott be a nemzeti tizenegyben.

1996-ban Oslóban, a franciaországi Mondial selejtezőjében találkozott a két csapat. Csank János a sorozatot a finnek elleni hazai győzelemmel indító csapata fura mérkőzést játszott. A 83. percig kitűnően tartotta magát, már érdemes volt reménykedni abban, hogy kihúzza a mérkőzést idegenbeli döntetlennel. Ám a hajrában Kjetil Rekdal mesterhármast ért el, s egymaga eldöntötte a mérkőzést. A visszavágón, 1997 júniusában 1-1-es döntetlen született, ez sokat segített a magyar csapatnak a pótselejtező elérésében. A norvégok Petter Rudi góljával vezettek a Népstadionban, de az újonc Kovács Zoltán kiegyenlített és ezzel pontot szerzett a magyar csapat.

Sajnos, a legutóbbi két mérkőzés súlyos vereségeket hozott. 2006-ban a magyar válogatott alig negyed óráig tartotta magát, majd Éger László óriási hibája után Solksjaer megszerezte a vezetést a norvégoknak. A 32. percben Strömstad elvette a labdát Lőw Zsolttól, majd higgadtan a kapuba lőtt. Tíz perccel később Pedersen szépségdíjas góllal iratkozott fel a jegyzőkönyvbe: éles szögből lőtt, a labda pedig Király Gábor felett került a hálóba. A második félidőben ismét Solksjaer lőtt gólt a norvégok közül. Bozsik Péter szövetségi kapitány együttese a hajrában Gera Zoltán büntetőből szerzett góljával szépített, de ennek aligha tudott bárki is örülni a hazaiak közül. Az északiak túl erősnek bizonyultak Oslóban is. Előbb Iversen szerzett gólt az első félidő közepén, de akkor még jól tartotta magát a magyar csapat. Az 58. és a 60. perc között azonban Braaten és Carew is bevette Végh Zoltán kapuját, s ezzel eldőlt a mérkőzés. A hajrában a langaléta Carew szerzett még egy gólt. Várhidi Péter kapitányi érájában ez volt a legsúlyosabb vereség.